Olivér tegnap este kezdett összepakolni, először természetesen a laptopját tette rendbe, programokat töltött fel, fontos fájlokat. Utána jött a laptoptáskája, ami úgy meg volt tömve, hogy muszáj volt szelektálni. A kiválogatott kidobásra ítélt kupac nagy fejtörést okozott Neki, hiszen olyan információk voltak benne, amit nem szeretett volna csak úgy kidobni. Kitalálta, hogy elégeti. :) és mi is lehetne ennél jobb hely egy második emeleti lakásban, mint a wc-csésze.
Gondolatát tett követte, majd pillanatok alatt fekete pernye borította a wc környékét :) Gyorsan eltüntette a nyomokat, és kitakarította a wc-t. Pár perc múlva kopogott a két lakással arrébb lakó barátnőm (aki elsősorban a tetőtérben tartózkodik), hogy érezzük-e ezt az égett szagot? :)
Még ma is kellemes tábortűzszag terjengett a wc-n. Illatosítónak sem utolsó :D
Kép van róla, de megígértem, hogy nem rakom fel a netre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése