2012. május 29., kedd

Bubik


Ma az Oázisban voltunk virágokat venni. A pénztárnál megláttuk ezt a buborékfújót, mely Hangát teljesen rabul ejtette. :) Percekig komoly arccal figyelt, majd próbálta elkapni őket, végül kereste, hogy hova tűntek.  
Az biztos, hogy nem most játszottunk ezzel utoljára:  







Nyanyuk

Hanga kiválasztotta a vigasztárgyát. Nyanyut (nyamvadt nyúl). Az eredeti (Nyanyuone) rózsaszín, a pótnyanyu (Nyanyutwo) sárga. A tervem az volt, hogy az egyik lesz használatban, a másik pedig a szekrényben pihen, így majd mosáskor fel sem fog tűnni a csere. :) A terv ott dőlt dugába, mikor pelenkázás közben meglátta a fiókban pihenő Nyanyutwot, azóta a járást így gyakorolja: (van előnye is, ki van egyensúlyozva :D, viszont hogy fogom kimosni őket???)  


Jár a baba

Hanga megvárta, hogy apukája hazajöjjön, és megtette első önálló lépéseit:


(fej balra dönt :D )

Bőrönd

Apa bőröndje haaaaaatalmas! Simán belefért Maja és Hanga is:



Apa, ha megint elmész, Veled mehetünk?



Apával TVzős

Tudom, hogy a TV-zés nem egészséges, de tényleg csak 1-2 rész Bogyó és Babóca volt. :)



Apa itthon

Olivér hazalátogatott pár napra. Kimentünk elé a reptérre,ez a kép egyből a hazaérkezés után készült. 4 hónapig nem találkoztak, de Hanga egyértelműen felismerte az apukáját :) , és kéredzkedett át Hozzá. Ha más mondja, nem hiszem el :)


2012. május 20., vasárnap

Séta

Még mindig egy esküvői kép. Hanga sétál a mamával, itt látszik, hogy milyen kis csini volt :D


Esküvő

Szombaton este Hanga életében először esküvőn volt. :) egész jól tűrte, negyed tízig voltunk. Tesóm kislányai voltak a koszorúslányok, hihetetlenül édesek voltak :D Az ifjú pár pedig nagyon boldog és gyönyörű! Sok boldogságot Judit és Peti!










1 doboz gyerek

Rendeltünk egy csomó mindent, amit egy nagy dobozban szállítottak ki. Hangát lefoglalta minimum egy órára :) a doboz :)


2012. május 15., kedd

Szórakozottan

Tegnap meghúztam a hátam, éjszaka valahogy még jobban elaludtam, reggeltől pedig fokozatosan erősödött a fájdalom. 4 óra körül már fel sem tudtam emelni Hangát.  :D (Azóta Edit megmasszírozott, köszönöm most picit jobb :D, de az egész napos fájdalom tuti lefárasztott) Ezt csak azért mondom el, hogy legyen valami mentségem arra, ami az imént történt.

Délután 6 körül szokott kapni egy adag tejpépet vacsira Hanga. Bekevertem egy adagot, Hangát betettem az etetőszékbe, majd néztem Rá. Valami hiányzik. Hát persze! Nincs Rajta sapka! - villant be.
Aztán persze rájöttem, hogy evéshez az előke hiányzik. Szóval azt raktam Rá, és nem sapkát :) és még a kaját is megette :)



2012. május 13., vasárnap

Testtudatosítgató



Videók

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit mond a kutya? :D

http://www.youtube.com/watch?v=XBEjg7uL5To&feature=youtu.be

erről ez jut eszembe (Betti és Petra):

http://www.youtube.com/watch?v=XVus828p6C4

Zokni

Nézd, anya! Megvan a zoknim! Képzeld, a lábamon volt! :D




Jóreggeltkép

Ez a felemás kép kora reggel készült, függönyelhúzás közben. Felemás, hisz Hanga kipihent, én pedig még KE (kávé előtt) vagyok 



Hozzátáplálunk

Van már, amikor örömmel eszik, de van, amikor még minden falatért meg kell dolgozni, hogy végre kinyissa a száját. Azért csak elfogyott :)



Áll

Hanga egyre ügyesebben áll (szigorúan kisterpeszben):) és rengeteget gyakorolja, a különféle játékait emelgetve keresi az egyensúlyát. Aztán néha lehuppan, jó esetben a popójára :)
Van, hogy felemel egy játékot, leguggolva lerakja, majd felemel egy másikat. :) laza 



Szellőztetés

Az elmúlt napokban igazán nagy melegek voltak. Próbáltam megoldani a szellőzést úgy, hogy a levegő bejöjjön, és a gyerek is bent maradjon :) sikerült. Mondjuk, amíg nyitva volt az ajtó, a szék környékét nem volt hajlandó elhagyni, mindenképp ki akart jutni.


még Nyanyut is segítségül hívta (de én nyertem):



Copf

Hanga első copfja :) nem túl vastag, nem túl hosszú, de a miénk :D



Fogak

Hangának már van 2 foga :) Aki figyelmesen megnézi az alábbi képet, esetleg nagyítóval, az láthatja :)


2012. május 6., vasárnap

Anyák napja

Ma végre kipihentem magam. Ez köszönhető annak, hogy az a fránya jobb alsó egyes fog áttört, és ennek köszönhetően Hanka csak 3szor kelt éjszaka. :) hát nem egy tündér? :)
ezt tökéletes Anyák napi ajándéknak tartottam.
Ám a délelőtt folyamán egyszer csak megjelent Betti, és Hanga kezébe nyomta ezt a virágot: Add oda anyának! felkiáltással. :)



Betti: annyira kedves vagy! :) nagyon köszönöm :)

2012. május 3., csütörtök

Erkély

Az elmúlt napokban irtó meleg volt, Hanga is nehezen bírta. Mikor kint már jobb lett az idő, kiköltöztünk az erkélyre. :) élvezte nagyon, sikongatott, a szomszéd házban lévő néninek pedig integetett :D Cuki









Készülődünk

A közeljövőben két örömteli eseményre is sor kerül.
Barátnőm heteken belül életed ad kisfiának, akinek az alábbi sapit horgoltam:


egyetlen unokaöcsém pedig megnősül :) már kitaláltam, Hanga mit vesz fel az esküvőre, és kiegészítőnek egy hajpántot horgoltam hozzá. Mily meglepő :D

2012. május 2., szerda

Küzdősportok

Ha Hanga játék közben csetlik-botlik, dől-borul, és mindezt folyamatos nyüszögéses hanghatásokkal kíséri, akkor tudom, hogy eljött az ideje az alvásnak.
Ez azonban mostanában nem ilyen egyszerű. Az első 3 hónapban olyan volt, mint a kisangyal, végigaludta az éjszakákat, az altatás a szoptatás-büfi-kiságyba lerakás folyamattal olajozottan működött.
Tapasztalt anyukák mondták, hogy majd "el fog romlani". Én meg néztem rájuk értetlen szemmel, hogy miért romlana el, ha mindent következetesen csinálok. Aha! :)
A következő 3 hónapban már éjjel is kelt, evett egyszer-kétszer, és aludt tovább. A nappali altatások is viszonylag simán mentek, kivéve azt az időszakot, mikor rászokott a hintában alvásra, és próbáltam leszoktatni róla.
Mióta megtanult mászni, az altatás a következőképp alakul:

1. Eszik, berakom a kiságyba, hasra fordul, néha picit piszkálja a macit, vagy a nyuszit, pár percen belül lehunyja a szemét, és alszik. Előfordulási esély este kb. 80 %, napközben kb. 10%.
2. Szopizás közben bealszik, és miközben berakom a kiságyba sem ébred fel. Előfordulási esély: éjszaka 95%, este kb. 10%, nappal kb. 5%.
3. Szopizás közben bealszik, kiságyba rakás közben felébred.
4. Nem alszik be evés közben, lefektetem a kiságyba. Rátör a mozgáskényszer, szinte csukott szemmel hasra fordul, majd négykézlábra tornázza magát, feláll. Közben nyüszög. Dől, borul. Különböző megoldási metódusokat dolgoztam ki.
- Az első, amikor feláll, akkor mindig megfogom, és visszafektetem, cumit visszarakom a szájába, az arcát megsimizem.
- Ha ez nem válik be, pár próbálkozás után váltok. :) Nem engedem, hogy hasra forduljon, oldalt tartom a csípőjére mért enyhe ellentartással.
- Ha elkezd sírni, akkor a következő próbálkozás az,hogy hagyom, hogy hasra forduljon, viszont a hátára és a fenekére rakom a kezem, és nem engedem, hogy másszon. Néha ezt popsipaskolással vegyítem.
- Ha semmi, de semmi sem segít, akkor kiveszem a kiságyból, lefekszem Vele a nagyágyra, és magamhoz szorítom :)
 Előfordulási esély este 10%, éjjel 5 %, nappal 70%.
5. - Babakocsiban, hordozókendőben alvás. A babakocsiban főleg nézelődni szokott, ritkán alszik el, előfordulási esély nappal kb. 2%. Hordozókendőben vagy meitaiban gyakrabban alszik, előfordulási esély kb. 10%.
6.- Hintában alvás. Ha otthon vagyunk, ez a végső mentsváram :) Viszonylag gyakran elalszik benne, de nem akarom rászoktatni, így csak ritkán használom. Amikor már tényleg semmi más sem jó. Előfordulási esély. kb. 10%.

és közben látom magam előtt, hogy a Hogyan ne altassuk a gyereket című kézikönyv fejezeteiben leírtakat pontról pontra követem. :) de nem merem a kiságyban hagyni, hogy majd csak elalszik, mert félek, hogy a rácsba megüti magát, vagy beveri a fejét.

és annak az esélye, hogy délelőtti alvás közben bekakil, és ettől 10 perc után felébred meghatározhatatlan :D

Közben rettentően fejlődik a kreativitásom :)
és rájöttem arra is, hogy a gyereknevelésben egy dolog biztos, hogy minden változik.

viszont annak esélye, hogy alvás után mosolyog rám 100%, és ez az érzés felbecsülhetetlen