2012. augusztus 10., péntek

Zsófiék

Ma voltak nálunk Zsófiék. Gabi a volt kolléganőm és a kislánya, aki mindjárt 7 hónapos. :) Mivel a csajok koránkelők (5-6 között), így egy viszonylag korai, fél8as időpontot beszéltünk meg. Persze Hanga negyed 8kor kelt, tényleg nem emlékszem, mikor volt erre példa. Szélvészként pizsiben végigszáguldoztam a lakáson, nagyjából sikerült is rendet raknom (még jó, hogy ilyen pici). :)
A csajok tök jól elvoltak együtt, Hanga vitte a játékait, adta Zsófinak, simogatta, hozzábújt, Zsófi meg folyamatosan figyelte Hangát.
Aztán ettünk, meg aludtak, meg beszélgettünk, játszottunk. Jó volt nagyon :) délután fél3 körül mentek el, utána Hanga beájult, és aludt egy nagyot :)

Annyira cukik, muszáj ezt a képet nagyban felraknom!
Játék együtt, Hanga tanult múltkor Dorkától :)

 Zsófi anyával: 
   Zsófi 1. alvása a hintában 
                                                           Zsófi 2. alvása a hintában :)

2012. augusztus 9., csütörtök

Artúrék

Ma voltak nálunk Artúrék :), vagyis Anikó és a kicsi fia. :) Hanga mondogatta, hogy baba, nézegette, simogatta hol finoman, hol egy picit "jobban rányomva", de Artúr bírta a kiképzést. Puszit is kapott. Hanga honnan veszi, hogy a puszi azt jelenti, be kell kapni a másik orrát, arról tényleg fogalmam sincs. (nem én mutattam, tuti!) :)

 Artúr                                                                          Anikó és Artúr
 

MoFOtel

Szerdánként Betty vigyáz Hangára, aki már eléggé otthon érzi magát Náluk. :) 
Így helyezi magát kényelembe:

2012. augusztus 8., szerda

Gyerekülés

Nagyon szeretem a sportot (nézni), így az Olimpiai közvetítéseket figyelemmel kísérem. A délutáni program egy jelentős részét mostanában kitölti. Asszem lelkesen szurkolok a kézilabdacsapatnak, és a vízilabdázóknak (akik sajna kiestek, de azért szép volt fiúk!), ugyanis Hanga következő szava a GÓÓÓÓL! :D
szóval délutáni alvás után felnyaláboltam a kiscsajt, és nekiindultunk a városnak. A lakásból kilépve, elkezdett vigyorogni, mint a tejbetök, aztán mikor hazaértünk, akkor is :) szerintem szeret menni :)
Most meg épp Sziget élő közvetítést nézek, pont a Quimby Most múlik pontosan-ja megy (háttérben a TVben atlétika), csodálatos dolog a technika, és rajtam kívül ennek az ELMŰ is tuti örül :)

ja, és gyerekülést is vettünk, és még a kocsiba is sikerült bekötnöm :)


Levelet hozott a postás

Hanga levelet kapott! Az elsőt :)
Egy ideig nézegette a borítékot, boldogan rohangált vele a lakásban, aztán segítettem Neki kibontani. Hosszasan nézegette a képet, a képeslapban lévő szöveget (olvasott?) :) 


2012. augusztus 5., vasárnap

Luton

Ma délelőtt átjött uncsitesóm a kislányával elköszönni. Kedden kiköltöznek Lutonba! 
Jó utat Nektek! :D remélem azért egyszer majd hazajöttök!

Pati Flórával és Hangával:

2012. augusztus 4., szombat

Medence

Ma délután Hanga kipróbálta az új fürdőruháját:
Így megy bele a medencébe: :D
  Fürdőruha elölről és hátulról:
Papával:
Imádja a vizet:






Homokozó

Hanga homokozója kész van már egy ideje, de csak tegnap próbálta ki. Meg is akarta kóstolni, de a mama résen volt. Délután nem aludt, így elég fáradt. A jobb alsó képen látszik is nagyon. 
és igen, tudom, hogy ez a body még kicsit nagy rá :D





ZP-PUF

Na nem az a helyzet, hogy annyira belejöttünk a bulizásba, hogy elmentünk még egyszer, csak most jutottam el a képek kiértékeléséig. :)
Bár valószínűleg a következő koncerttel nem várok újabb másfél évig, a képeket nézve megjött a kedvem újra :)
Koncert előtt Hanga pörgött nagyon, rohangált, ismerkedett.
Edittel:






Anitáról meg Bettiről próbáltam jó képeket csinálni, ennyi tellett tőlem:
Csoportkép (köszi csajok, hogy eljöttetek): 

Aztán elkezdődött a koncert, Hanga felkerült a hátamra: 



Szülinap

Szerdán az 1 éves státusz után eljöttünk Tabdiba, kivételesen kocsival, mert lejáróban volt a műszakija. Az út nem volt egyszerű, ami eszembe jutott, azt elénekeltem :D, nyöszörgés, meg pici hiszti volt, de a nonstop üvöltést megúsztam.
Az 1 éves státuszon a dokinéni meg volt Hangával elégedve, szerinte 8620 gramm és 77 cm, szerintem nincs olyan "magas". Kérdezte, hogy mond-e már valamit, aztán megpróbálta rávenni, hogy mondjon Neki karikát, ami kis fáziskéséssel sikerült is. (fél óra múlva az autóban mondogatta).
Már mondja, hogy: karika, papa, mama, baba, vává, tikktakk (tiitaa), hinta (hitaa), te (tessék), pápá, tente
Lent már van 4 foga, felül egy fél csücsök.
Nagyon szófogadó, még a cumit is ideadja, ha kérjük :)
és iszonyatosan szeretgetős, átölel, hozzám bújik :) főleg a hátamhoz, de a térdemet is gyakran öleli át. imádom :)

ja, szóval a lényeg, Tabdin is volt szülinapozás, torta, ajándékok:

Tortával:

A gyertyaelfújás még nem ment Hangának igazán, de a csajok szerencsére segítettek:

2012. augusztus 2., csütörtök